2016. június 30., csütörtök

Chapter Seven.

Sziasztok nyuszik! :)
Nagyon röstellem, hogy idáig - július 1, - elhúzódott a frissítés. Megpróbáltam korábban hozni a fejezetet, de valami mindig közbejött, vagy éppen ihlet hiányom volt és nem tudtam folytatni a blogot, vagy éppen nem voltam otthon. Szóval nagyon sajnálom, hogy csak most tudtam hozni a legújabb fejezetet. Mindenesetre hálásan köszönöm az 54 feliratkozót és a 6900 oldalmegjelenítést! ♥
Az új részről röviden-tömören annyit, hogy a nyomozás tovább folytatódik, megtalálják Pierre holttestét, újabb rejtvényt kapunk, és visszalátogatunk egy korábbi helyre. :) Remélem elfogja nyerni a tetszéseteket ez a fejezet is, és kárpótol titeket a hatalmas szünet miatt! Egyébként extra hosszú lett. ;)
A fejezetet Vica barátnőmnek szeretném dedikálni! ♥
Jó olvasást kívánok ehhez a fejezethez is. :)
Puszi, Faithe.

„Az őrült mindig előnyben van. Kétszer olyan agyafúrt, mint egy normális ember.” 
Pierre Deveroix már gyerekkora óta tudta, hogy ha majd felnő, akkor különleges, drága ékszerekkel szeretne foglalkozni. Mindig is lenyűgözték őt a különböző fajtájú drágakövek fényes csillogása. Szülei először ellenezték, hogy ékszerész legyen a fiúkból, ám végül belátták, hogy nem az ő döntésük megszabni, mi legyen a gyerekükből majd, ha felnőtt lesz. Azóta pedig már évek teltek el, Pierre-nek pedig sikeres ékszerüzlete lett London egyik legjobb és legforgalmasabb negyedében. Rengetegen fordultak meg nála naponta, így nem volt csoda, hogy eleinte fel sem tűnt neki az a tény, hogy egy bizonyos vendég túlságosan is sokszor látogatta meg az üzletét. Csak akkor jött rá, amikor már túl késő volt. Grim Reaper kezdetben csak a kirakat előtt álldogált és úgy nézett befelé. Tanulmányozni kezdte Pierre-t, az üzletben megforduló vásárlókat, no meg persze az érkező ékszerszállítmányokat is. Hetek alatt kiismerte az idős férfit és annak kapcsolatait, így hamar rájött arra a tényre, hogy Pierre illegálisan beszerzett ékszereket ad el az üzletében. Azt követően, a gyilkos szinte naponta fordult meg nála, majd hagyott ott a kasszánál rövid, fenyegető üzeneteket, amiknek köszönhetően Pierre egyre inkább paranoiásabb lett, s attól rettegett, hogy bármelyik percben felfedik a titkát. Hiszen ki akarna egy olyan embertől vásárolni, aki feketén szerzett ékszereket ad el? No meg börtön is várt volna rá, amibe belegondolni is borzalmas volt számára. Ahogy egyre gyakoribbak lettek az üzenetek a férfi, gyerekkori barátjához, Alan Kinghez fordult segítségért, ám megdöbbenésére Mr. King közölte vele, hogy esze ágában sincs segíteni rajta. Pierre pedig akkor döbbent rá arra a tényre, hogy az élete bizony veszélyben van.
Hangos kattanás rántotta ki végül a gondolataiból az idős férfit. Egy 9 mm kaliberű fegyver szegeződött egyenesen rá, amit a vele szemben álló férfi könnyedén tartott a kezében. Bizonyára nem ez az első alkalom, hogy fegyvert szegez valakire, gondolta magában Pierre, majd az egyik kezével remegve letörölt néhány izzadságcseppet a homlokáról. A gyilkos szemével követte a másik mozdulatát, s mikor látta az ékszerészen a félelmet, egy széles, beteges vigyor keletkezett az arcán. Elégedettséggel töltötte el az a tény, hogy félnek tőle. Pierre tudta nagyon jól, nem kellene késő estig bent maradnia az üzletében, ám mégis az ellenkezőjét tette, csak azért, hogy eltűntethessen minden ellene szóló bizonyítékot. Néhány telefonszámot ugyan sikerült elégetnie, azonban mikor a fenyegető üzenetekre került volna a sor, lépteket és egy hangos nevetést hallott a háta mögül. Azonnal abbahagyta, amit csinált, ugyanis tudta, hogy nincs értelme már folytatni a dolgot. Tudta, hogy veszített. Tudta, hogy percek vagy órák kérdése és meg fog halni. Eljött érte, a legújabb áldozatáért a Grim Reaper. A földön szanaszét hevertek az apró, összegyűrt lapok, melyekre a gyilkos írt. Pierre, tekintetét újból a vele szemben álló férfire szegezte. Nem gondolta volna, hogy ő lesz az, akit életében utoljára látni fog. Még csak gyilkosnak sem néz ki, teljesen megtévesztő. A feszült csendet végül az ékszerész törte meg.
- Miért pont én? – kérdezte az idős férfi kétségbeesetten. Tudta, hogy szánalmasnak hangzott a kérdés, mégis feltette.
A gyilkos nyugodt hangon válaszolt neki és a férfinek olyan érzése támadt, mintha gúnyt akarna belőle űzni a Grim Reaper.
- Tudja, Mr. Deveroix én csak igazságot szolgáltatok. Segítek a rendőrségnek lebuktatni egy illegális ékszerészt.
- Semmivel sem jobb tőlem! – vágott vissza indulatosan Pierre, nem törődve azzal, hogy egy pisztoly szegeződik rá. – El fogják magát kapni.
- A legjobb védekezés a támadás, nem igaz? Érdekes egy ember maga, Pierre. Nincs olyan helyzetben, hogy feleseljen, mégis megteszi – felelte könnyed, ám veszélyes hangon a gyilkos, Pierre nyelt egyet és hátrébb lépett.
- Igazán példás a bátorsága, csak éppen nem követendő – húzta egy gúnyos félmosolyra a száját a másik férfi.
Másodperceken belül a kétségbeesettség érzését, valami egészen más dolog vette át. Egy olyan érzés, amely már egy ideje ott volt a levegőben, s csak arra várt, hogy végre felfigyeljenek rá. Félelem volt a levegőben. Csontig hatoló, borzongató félelem. Pierre remegő ajkain egyetlen szó sem jött ki. A gyilkos mélyen beszívta, majd kifújta a levegőt, aztán felkuncogott.
- Maga nem érzi, Pierre?
- Micsodát?
- A félelmet. Tudja, az adrenalinnak különleges és egyedi szaga van. Általában ilyen szaga volt a korábbi áldozataimnak, mint amilyen most magának van. Tudja, hogy hamarosan bekövetkezik a halál, és semmit nem tud ellene tenni. Pörög magában az adrenalin, de nem tud felszabadulni. Mert én nem hagyom. Szerintem biztos maga is érzi, hogy milyen szaga van a rettegésnek. Nem igaz? Hiszen ön retteg, Pierre.
- Nem fog tudni megtörni, nem hagyom – suttogta neki elhalóan a férfi, ám leginkább úgy hangzott az egész, mintha saját magát akarná meggyőzni erről.
- Előbb-utóbb mindenki megtörik – azzal a Grim Reaper a másik homlokához szegezte a fegyvert –, és általában nálam az első szokott érvényesülni.
Pierre nem válaszolt a férfinak, helyette szemével a biztonsági kamerák felé nézett, azonban csalódottan tapasztalta, hogy a kamerákat kikapcsolták. A gyilkos ismételten követte a férfi tekintetét, s mikor a kamerákra pillantott, megingatta a fejét majd halkan felnevetett.
- Egyet jegyezzen meg, Pierre. Én mindig is két lépéssel előrébb fogok járni, mint a rendőrség. Majd egy nap talán le fognak leplezni, de azt a napot maga már biztosan nem fogja megérni.
Amint a mondat végére ért a gyilkos, meghúzta a ravaszt és az egész üzletet lövés hangja zengte be. Grim Reaper egyik kezével belenyúlt a zsebébe, majd egy aprócska fecnit helyezett el Pierre szájába. A vér kezdett egyre sűrűbben terjengeni a padlón, és csak idők kérdése volt, mikor jelenti valaki a rendőrségnek, hogy lövést hallottak. Grim Reaper még utoljára körbenézett az üzletben, majd egy apró vigyor keretében átlépte az ékszerész holttestét, s kilépett az ajtón, ami halkan becsukódott utána.

A csalódás egy olyan szó, amely beárnyékolja az emberek mindennapjait, és mindenkinél máshogy jelentkezik. Van, aki a párjában csalódik, mert amaz megcsalta vagy épp mélységesen megbántotta őt. Vannak, akik a barátaikban csalódnak, mert azok valamilyen megbocsáthatatlan dolgot tettek. És vannak olyan személyek, akik önmagukban csalódnak. Ilyen volt Seraphine Rosier is, aki legbelül forrongott szinte a dühtől. Csalódott magában, hogy nem tudta időben megoldani a feladott rejtvényt, ennek köszönhetően pedig újabb áldozattal bővült a Grim Reaper listája. Immáron öten haltak meg buta, gyerekes feladványok miatt. Ha pár órával előbb jöttem volna rá a megoldásra, akkor Pierre még mindig életben lehetne, gondolta Seraphine keserűen és elhúzott szájjal kitekintett a taxi ablakán. A hajnali órákban is gyönyörűen néztek ki London utcái, ám a fiatal nyomozónőt nem igazán érdekelte a kilátás. Gondolatát sokkal inkább a legújabb rejtvény és annak tartalma foglalkoztatta. Magának se merte bevallani, de már nagyon várta, hogy megkapja, és remélhetőleg megoldja az új feladványt. Legalább, akkor be tudná bizonyítani, hogy ő is van annyira okos, mint a Grim Reaper, sőt talán még okosabb is nála. E gondolat teljes elégedettséggel töltötte el a fiatal nyomozólányt és egy halvány mosoly keletkezett a szája sarkában, közben pedig átnyújtotta a taxisnak a fizetendő összeget, ugyanis végre-valahára megérkezett arra a helyszínre, ahol Shanonnal már korábban jártak. Az ékszerüzlet előtt kivételesen nem volt hatalmas tömeg, csak néhány arra lakó ember lézengett az utcán és a sárga szalag mögül figyelték az eseményeket. Az idősebb hölgyek szokásuk szerint sutyorogva mutogattak az üzletre, néhányan közülük még a fejüket is megingatták egyszer-kétszer. Süt róluk a szánalom érzete, tanulmányozta őket Seraphine, mialatt arra várakozott, hogy utat engedjenek neki a kollégái. Mikor ez megtörtént, a nyomozólány az üzlet bejáratához rohant, majd azt követően belépett a helyiségbe, ahol már mindenki ott volt, aki a Grim Reaper ügyön dolgozott. A padlón hatalmas vértócsa terült szét, néhol pedig papírdarabok és üvegszilánkok voltak, melyeket már néhányan elkezdtek felszedni. Seraphine kifújta a levegőt és McNail ezredes mellé lépett.
- Remélem, nem késtem sokat – mondta a lány, az ezredes pedig csak megingatta a fejét, ám Seraphine tekintetét nem kerülte el Wilden fintorgása és szemforgatása.
- Akkor kezdhetnénk is – nézett körbe az ezredes egy pillanat erejéig, hogy megbizonyosodjon arról a tényről, miszerint mindenki ott van. – Miss Moore, átadom magának a szót.
- Az áldozat neve Pierre Deveroix, 65 éves volt és ő a tulajdonosa ennek az ékszerboltnak. A halál beállta éjfél és egy óra között van, én szerintem fél egy, de majd a boncolás után pontosabb adatot tudok mondani. A halál oka természetesen az volt, hogy közvetlen közelről fejbe lőtték. A gyilkos a homlokához nyomta a fegyvert…
- Honnan tudod ilyen biztosra? – kérdezett közbe Wren, aki ámulattal hallgatta Valery-t.
- A homlokánál megperzselődött a bőre. Ilyet csak az okoz, ha odanyomják teljesen a fegyvert – mutatott a sebre a vörös hajú lány, mire Shanon leguggolt és tanulmányozni kezdte a holttestet.
 - Azt is meg tudod mondani, hogy milyen fegyvert használt a gyilkos? – kérdezte a lányt most Shanon. Valery lassan bólintott egyet.
- 9 mm kaliberű fegyver – felelte a lány. – Már volt ilyennel dolgom korábban.
Seraphine, aki addig csendben hallgatta az eseményeket, megszólalt:
- Találtatok betörésre utaló jeleket?
- Sajnos nem – ingatta meg a fejét McNail ezredes. – De még szemtanú sincsen.
- Holbrook, megtenné, hogy bekéreti az errefelé található térfigyelő kamerák felvételeit? Hátha abból valamit megtudunk – fordult a másik nyomozó felé Seraphine, aki csak bólintott egyet, majd elindult intézkedni.
- Mióta lett maga a főnök, Miss Rosier?
A hirtelen kérdés Wildentől jött, és egész egyszeriben néma csend keletkezett a helyiségben. Szinte az összes bent tartózkodó nyomozó abbahagyta, amit addig csinált. A férfit egyszerűen már idegesítette az a tény, hogy a fiatal lány sokkal jobb nála. Egyre inkább kezdett fogyni a türelme, s csak idők kérdése volt az, hogy valamit tenni fog a lány ellen. Senki sem lehet jobb nála, Darren Wildennél, főleg nem egy olyan kis csitri, mint Seraphine. A fiatal nyomozólány halkan sóhajtott egyet.
- Én csak teszem a dolgomat, Wilden – fordult felé a lány. – Elvégre, el szeretnénk kapni a gyilkost, nem igaz? Vagy maga szerint majd a gyilkos önként feladja magát? – gúnyolódott Seraphine, minek hatására a férfi még idegesebb lett.
- Én fogom megnyerni és megoldani ezt az ügyet, nem maga! – sziszegte idegesen.
- Megnyerni? Ez nem egy játék! – válaszolt hihetetlenkedve a nyomozónő és hirtelen elgondolkozott azon, hogy a férfi épeszű-e.
- Nem, tényleg nem az.
Azzal a mondattal még egy utolsó gyilkos pillantást vetett a lányra, biccentett egyet az ezredesnek, azt követően pedig Wilden szó nélkül elhagyta az ékszerüzletet. Shanon, Wren és Valery sokatmondóan összenéztek barátnőjük háta mögött. A rendőrségen köztudott volt, hogy Seraphine és Darren ki nem állhatták egymást, no meg az is, hogy képesek voltak mindenen összeveszni. A veszekedések pedig a Grim Reaper ügy óta egyre sűrűbbek lettek és Seraphine-nak már nehezére esett a sok feszültség miatt kontrollálnia a kirohanásait, Wildennel szemben.
- Szerintem, folytassuk tovább a nyomozást – törte meg a kínos csendet az ezredes, minek hatására újból mindenki tovább folytatta a dolgát.
- Elolvasták már, hogy mi áll a legújabb rejtvényben? – kérdezte a barnahajú lány, s úgy tett, mintha a pár perccel azelőtti veszekedés meg sem történt volna.
- Nem – rázta meg a fejét Shanon –, még mindig Pierre szájában van.
Seraphine fintorogva leguggolt, majd egy mély levegővétel után óvatosan kiemelte a holttest szájából a hosszú papír fecnit, amely ismételten műanyaggal volt bevonva, hogy megóvja a vértől és nyáltól a cetlit. A nyomozólánynak egyre inkább hányingere volt, csakúgy, mint Shanonnak, aki elborzadt tekintettel figyelte barátnője minden mozdulatát. Végül egymás mellé lépve közösen elolvasták a gyilkostól kapott legújabb rejtvényt.
Hol csend van, ott hinned kell. Ám a magányt megtörik a harangok, melyek érted dskfjsdfdskjf855384573H2? 
Seraphine-nak gyanúsan könnyűnek tűnt a rejtvény, és elgondolkodott azon, hogy nem átverés-e ez az egész. Lehetetlen, hogy ennyire egyszerű feladványt adjon. Képtelenség. A lány miközben elmélyedt a gondolataiban, elkezdte alaposan szemügyre venni a boltot. Az egykoron gyönyörű, ép vitrinek most összetörve és megrongálva álltak a helyiségben, ám az ékszerek érintetlenek voltak. Különös. Ahogy Seraphine végigfuttatta a tekintetét a boltban, váratlanul megakadt a szeme az egyik asztalnál. Hunyorogva indult el a tárgy felé, mikor pedig odaért és felemelte az asztalról a gyógyszeres tégelyt, meglepődve szólalt meg:
- Antidepresszánsok? – A kérdést hallva, Valery azonnal odalépett a barátnőjéhez, másodperceken belül pedig Shanon is csatlakozott hozzájuk.
- Ezek tényleg azok – állapította meg a vörös hajú lány. – A tégelyen az van írva, hogy két héttel ezelőtt váltották ki.
- Gondoljátok, hogy a Grim Reaper miatt szedte? – kérdezte Shanon felvont szemöldökkel.
- Lehetséges – bólintott Seraphine. – Beszélek Pierre háziorvosával és szerintem még a kimenő hívásait is le fogom ellenőriztetni. Hátha valami plusz információt megtudunk.
- Akkor itt végeztünk?
- Végeztünk – válaszolt Valery és Seraphine egyszerre a másik lány kérdésére.
Shanon egy aprót még bólintott a két lánynak, majd elindult a kijárat felé, ahol az ezredes néhány nyomozóval álldogált és látszólag valamiről beszélgettek. Valery csakugyan neki állt összepakolni a cuccait, így rövidesen a barnahajú lány már csak egyedül volt a bolt közepén. A nagy beszélgetések, gondolkodások közepette fel se tűnt neki, hogy még mindig görcsösen szorította kezében a műanyaggal bevont cetlit, amely már szinte kezdett behorpadni. Seraphine egyre inkább kezdte azt érezni, hogy még mélyebbre kell ásnia magát az ügyben, ha minél hamarabb el szeretné kapni a gyilkost, és természetesen megelőzni Wildent..

A nap hátra lévő részét a lány azzal töltötte, hogy a Rendőr- Főkapitányságon tanulmányozta, Pierre híváslistáját, amit az érkezését követően pár órán belül már megkapott, Wrentől. Miután pedig hatszor végigböngészte a kimenő hívásokat, Seraphine-nak kezdett gyanússá válni, hogy Pierre a halála előtt többször is felhívott egy Alan King nevezetű férfit. Hol hallottam én már ezt a nevet?, töprengett el, majd hirtelen beugrott neki, hogy ki is az a bizonyos, Alan King. Összehúzott szemekkel pillantott le újból a telefonszámra, majd megragadva az egyik közelben elhelyezkedő tollat, Seraphine leírta egy cetlire Mr. King telefonszámát, és a laptopja szélére ragasztotta. Ezt követően, a fiatal nyomozónő úgy döntött, nem foglalkozik többet a híváslistával, hiszen már épp elég hasznos adatot tudott meg, így inkább a Holbrooktól kapott térfigyelő kamera felvételeit kezdte el nézegetni a laptopján. Eleinte semmi különöset nem vett észre, azonban mikor a felvétel hirtelen ugrott egyet, és 23 óra 59 perc után 1 óra 30 perc következett, Seraphine rögvest megállította a lejátszót, visszatekerte az elejére, majd újból elindította a videót, s alaposabban szemügyre vette a felvételeket. Ahhoz képest, hogy London legforgalmasabb negyedében volt Pierre üzlete, az utca szinte teljesen kihalt volt, s csak néhány ember járkált az ékszerbolt környékén. Mikor a felvétel elért a 23 órás időpontokhoz, Seraphine minden egyes képkockát elkezdett kinyomtatni, ami ugyan hosszadalmas munkába telt, mégis a lány úgy gondolta, hogy megéri, hiszen akár újabb nyomokra is bukkanhat.
Amint az utolsó képet is kidobta a nyomtató, Seraphine lekapcsolta a gépét, maga elé terítette a felvételeket, és neki állt sorba rendezni őket. Abban már teljesen biztos volt, hogy a Grim Reaper vagy valamelyik embere megbabrálta a térfigyelő kamerák rendszerét, s az miatt nincs semmilyen felvétel a gyilkosságról, vagy éppen a gyilkosról. Grim Reaper nagyon okos, túlságosan is. A fiatal nyomozólány kezébe vette azt a két felvételt, melyen egy homályos, ám de jól kivehető csuklyás alak volt. Tekintetét végigfutatta a két képen, majd azt követően mindegyiknek megnézte a pontos időpontját. 23 óra 57 perc 34 másodperc és 1 óra 31 perc 12 másodperc. Azonnal le tudta szűrni, hogy a két idő a gyilkos érkezését és távozását mutatja meg, azonban mielőtt Seraphine folytathatta volna az elemzést, kopogtattak.
- Tessék! – szólalt meg kelletlenül a lány, s dobta félre a felvételeket.
A kinyílt ajtón Shanon és Garrett lépett be, látszott rajtuk, hogy új hírekkel gazdagodtak, ugyanis Shanon kezében egy mappa volt. Pierre Deveroix boncolási jegyzőkönyve. 
- Híreink vannak, Ser – foglalt helyet a barátnője, akinek a példáját Garrett is követte.
A barnahajú lány odacsúsztatta a másik elé a mappát, melyet Seraphine azonnal megragadott és olvasni kezdte. Szemei szinte falták a Valery által írt több oldalas jelentést.
- Szóval akkor összefoglalva, Pierre pontosan egy órakor halt meg, a halál oka fejbelövés volt közvetlen közelről, a szervezetében pedig találtak antidepresszáns tablettákat – ért a jelentés végére a lány. – Ezeket eddig is tudtam, semmi újat nem mondtatok.
- Nem is a boncolási jelentésen van a lényeg – válaszolt Garrett, közben pedig Seraphine visszaadta Shanonnak a mappát. – Megtudtunk néhány dolgot.
- Pierre illegális ékszereket árult és adott el – vette át a szót, Shanon – Feketén szerezte be őket Párizsból.
Seraphine meglepődött tekintettel nézett a két barátjára. Illegális ékszerek? És akkor, hirtelen valami tudatosult a lányban.
- Konkrétan a Grim Reaper szívességet tett nekünk? Lefülelt egy illegális ékszerészt?
- Így is felfoghatod a dolgot – bólintott egyet lassan, Garrett – De attól még ő a rosszfiú, nem Pierre.
- Mentél egyébként valamire a felvételekkel? – érdeklődött és vágott közbe Shanon, mire a másik lány hevesen megrázta a fejét.
- A drága gyilkosunk okos volt és éjfél előtt meghackeltette a kamerarendszert. Semmink sincs egy csuklyás alakon kívül – húzta el keserűen a száját, Seraphine. – Ezzel ellenben viszont a híváslistán érdekes dolgokra bukkantam – tette hozzá, minek hatására Shanon és Garrett kíváncsian összenézett.
- Mégpedig? – húzta fel érdeklődve az egyik szemöldökét a másik lány.
- Emlékeztek Mr. Kingre? A Mennyország bár tulajdonosára? – a két nyomozó bólintott. – Pierre, a halála előtt folyton hívogatta őt.
- Azt hiszem, meg kell látogatnunk ismételten azt a bárt – állt fel a székből Garrett, példáját egyedül Seraphine követte, Shanon továbbra is ülve maradt. – Shanon?
- Szerintem inkább be kellene épülnünk... – kezdte el a mondandóját, azonban barátnője hevesen közbe vágott, ugyanis magán érezte Shanon célozgató pillantását.
- Szó sem lehet róla! – tiltakozott Seraphine. – Legutóbb, mikor be kellett épülnünk, kis híján az orosz maffiánál maradt a fejem. Biztos, hogy nem.
Shanon megforgatta a szemeit barátnője szavainak hatására, majd megadóan felsóhajtott, s ő is felkelt a kényelmes székből. A férfi felváltva pillantott a két lányra.
- Indulhatunk? – nézett rájuk kérdőn, s miután két beleegyező bólintást kapott, Garrett az útját az ajtó felé vette, Shanonnal a nyomában.
Seraphine még gyorsan egy kupacba gyűjtötte a kamerás felvételeket az ott maradt boncolási jegyzőkönyvvel együtt, majd azt követően még indulás előtt, megragadva a kávéspoharát, kiitta a maradék fekete löttyöt, az üres poharat pedig beledobta a szemetesbe. Az irodája ajtaja hangos csapódással zárult végül be mögötte.

A Mennyország bár semmit nem változott Seraphine megállapítása szerint, mióta legutóbb ott jártak. Leszámítva talán azt, hogy az egykor villogó cégér már nem világított, ráadásul Amanda Stuart halála óta teljesen megcsappant a vendégek száma a bárban. Egyáltalán nem tett jót a Mennyországnak a gyilkosság, ezt mindenki tudta. A fiatal nyomozólány elfordította a tekintetét a feliratról, majd ránézett a két barátjára, akik időközben elindultak a bejárat felé. Egy halk sóhaj hagyta el a lány ajkait, s azután ő is követte Garrettéket a bejárathoz. Velük szemben egy biztonsági őr állt karba tett kezekkel, éppen a kis mikrofonjába beszélt, mikor Seraphine, Shanon mögé ért. Mióta lettek itt biztonsági őrök? Az idegen férfi hirtelen rájuk emelte jeges tekintetét, látszott rajta, hogy tudta Shanonék nem vendégként mentek a bárhoz.
- Miben segíthetek maguknak? – kérdezte unott hangon, közben pedig távolságtartóan méregette a három nyomozót. Garrett megköszörülte a torkát.
- Mr. Alan Kinggel szeretnénk beszélni – válaszolta. – A rendőrségtől jöttünk.
- Miről akarnak vele beszélni? – faggatózott tovább, minek következtében Seraphine megelégelte a dolgot, s válaszolt a férfi és Shanon helyett.
- Az nem magára tartozik – döntötte oldalra a fejét a lány. – Itt van, vagy nincs?
A biztonsági őr pár másodpercig még hezitált, ám néhány szúrós pillantást követően beengedte a helyiségbe őket, ahol mindhárom nyomozó meglepődve nézett körbe. Rajtuk kívül az ismeretlen férfi és a tulajdonos, Alan tartózkodott a bárban. Teljesen kihalt volt. Grim Reaper elérte a célját, csődbe juttatott egy szórakozóhelyet. Seraphine-ék a pult felé vették az irányt, ugyanis Mr. King ott üldögélt és sorra döntötte magába a feleseket. Shanon elborzadt, undorodó tekintettel jutalmazta az egészet, míg Garrett inkább a falak nézegetését találta érdekesebbnek. Kínos volt számára és feszélyezve érezte magát.
- Alan King? – a csendet Seraphine törte meg, a megszólított felnézett a poharából. – Emlékszik még rám? Beszélhetnénk önnel?
Túl sok volt a kérdés az idősebb férfi számára, észrevehető volt, hogy hirtelen azt sem tudta, hol is van. Hunyorogva és zavarodottan pillantott a hosszú, barnahajú lányra, végül aztán letette a pultra az üres poharát.
- Maga mentett meg attól a borzalmas nyomozótól – ráncolta össze a homlokát, a lány bólintott egyet. – Miben lehetek a szolgálatukra, Miss?
Shanon meglepődött, hogy mennyire normálisan és összefüggően tudott beszélni az idős férfi azok után, amennyi felest megivott.
- Tudomásunkra jutott, hogy Pierre Deveroix a halála előtt többször is felhívta magát. Mi volt ennek az oka?
Mr. King hirtelen megmerevedett, ami Seraphine-nak rögvest feltűnt. Az állkapcsa megfeszült, pupillái pedig néhány másodpercre teljesen kitágultak, amit az ajkak megremegése követett. Beletrafáltam, gondolta a lány, ahogy elnézte a férfi reakcióit. Kellemetlen neki a téma, nem akar róla beszélni. Hosszúra nyúló, feszült csend következett be, amire számított a nyomozónő.
- Mr. King? – szólította meg kedvesebb hangon Seraphine, amely feltűnt Garrettéknek.
Tudták nagyon jól, csak így képes a lány kiszedni valami fontos, lényegre törő, hasznos információt az emberekből. Kedves, lágy hang. Mindig bevált, és az abban a pillanatban sem volt másképp. A bár igazgatója gondterhelten felsóhajtott, arcát erőteljesen megdörzsölte.
- Pár héttel ezelőtt felhívott, Pierre, hogy valaki zaklatja őt. Fenyegető üzeneteket hagytak neki a kasszájánál, és úgy érezte, folyton figyelik őt. Segítséget kért tőlem. Azt szerette volna, ha küldök neki néhány biztonsági őrt, de én nemet mondtam a kérésére. Igazából nem is hittem neki, azt hittem szórakozik. 22 óra környékén felhívott tegnap, de nem vettem neki fel. Miattam halt meg, mert nem segítettem neki.
Amint a mondandója végéhez ért a férfi, megragadta a legközelebbi whisky-s üveget és teleöntötte a poharát. Azzal sem foglalkozott, hogy a remegő kezének köszönhetően az egész pult úszott az alkoholban. Bűntudata volt, még a vak is meg tudta volna állapítani. Azonban a bűntudat mellett, más érzelem is látszott rajta. A Szégyen. 
- Maga tudta, igaz? – jött rá a lényegre, Seraphine. – Tudta, hogy a Grim Reaper zaklatja Pierre-t, de nem mondta meg neki. Mert nem akarta magát veszélybe sodorni, nem akart maga lenni a következő a gyilkos listáján.
- Én tényleg nem akartam ezt az egészet – suttogta a férfi maga elé, Garrett gúnyosan felhorkantott, de nem szólt semmit sem. – Sajnálom.
- Köszönjük, Mr. King – szólalt meg Shanon elhúzott szájjal, s szánakozva megcsóválta a fejét. – Büszke lehet magára.
Azzal a mondattal mindhárom nyomozó biccentett egyet az idősebb férfinek, majd megfordultak és elhagyták a helyiséget. A cipők kopogásán kívül, Mr. King elfojtott zokogását lehetett csak hallani a bárban. Nem a félelem, bánat vagy a csalódás könnyei folytak végig az arcán, nem. Azok a szégyen könnyei voltak.

Miután Seraphine-ék beszálltak az autóba, Garrett elgondolkodva szólalt meg, közben a napszemüvegét felhelyezte a fejére.
- Honnan tudtad, hogy az öreg is azért részben benne van a dologban, Ser? – fordult hátra a lányhoz, aki éppen a legújabb rejtvényt tartotta a kezében, melyet időközben vett ki a táskája legaljáról.
- Nem láttad a reakcióit? – nézett fel barna szemeivel a lány. – Meg mikor odaértünk a pulthoz, valami olyasmit motyogott maga elé, hogy „Nem én leszek a következő”. Ezekből következtettem.
- És igazad lett, mint mindig – szólalt meg vigyorogva Shanon, ám a vidám hanglejtése és a széles mosolya mögött, kiéleződött a féltékenység hangja is, ami feltűnt a másik lánynak.
Seraphine nem szólt semmit sem, hanem inkább villantott egy kényszermosolyt barátnője felé, majd a rejtvényre terelődött a tekintete ismételten. Garrett időközben elindította a kocsit, így a csapat már visszafele tartott a rendőrségre. A fiatal nyomozólány még mindig gyanúsan méregette a kis cetlit, melyre a feladványt írták. Nem lehet igaz, egyszerűen nem. Képtelenségnek tartotta azt, hogy ott a helyszínen már megfejtette.
- Srácok, én szerintem megfejtettem a rejtvényt – nyelt egyet Seraphine, Shanon érdeklődve fordult hátra.
- Mi is áll benne?
- Hol csend van, ott hinned kell. Ám a magányt megtörik a harangok, melyek érted... ennyi a normális szöveg. A többi az a szám, betűkombináció.
- „Melyek érted szólnak” lesz a befejezés szerintem – mondta Shanon. – Tényleg gyanúsan egyszerű.
- El kell látogatnom a templomba – húzta össze a szemöldökét Seraphine.
A lány mondatára mindkét nyomozó heves tiltakozásba kezdett, mondván a nyomozólány veszélybe sodorja magát.
- Nem mehetsz oda egyedül – felelte Garrett. – Veszélyes, még meg is ölhetnek.
- Így van – helyeselt a barátnője is, minek hatására Seraphine kelletlenül megforgatta a szemeit. – Hogy fogsz védekezni, ha megtámadnak?
- Megölöm az illetőt – vont vállat, majd elrakva a táskájába a rejtvényt, inkább az elhaladó utcákat kezdte el bámulni a lány.
Semmi kedve nem volt a többiekhez, főleg az miatt, mert el akarták tántorítani őt egy remek tervtől, ami újabb esélyt adott arra, hogy elkaphassa a gyilkost.
- Mi van? Te nem vagy normális, Ser – mondta rosszallóan a másik lány.
- Inkább leszek gyilkos, mint meggyilkolt.
S, azzal a mondattal a fiatal nyomozónő lezártnak tekintette a beszélgetést. Az út hátra maradó részében senki nem szólt semmit sem, így Seraphine-nak bőven volt ideje arra, hogy magában elhatározzon mindent a legújabb tervéhez..
„Bizonyítsd be, hogy ez a szörnyűség, amit elképzelek és átélek, nem igaz – de ha mégis igaz, akkor azt bizonyítsd be, hogy tudjam a legrosszabbat, és szembenézhessek vele.”

6 megjegyzés:

  1. Ez a rész egyszerűen csodálatos volt!!!*-----*
    Annyira imádom hogy Seraphine ennyire okos és talpraesett.*-----* Tetszett nagyon-nagyon hogy az elején megismertük Pierret és nem csak a halálát tudjuk, hanem jóval többet! Ez eszméletlen volt.*-----*
    Wildenes rész is rohadt jó volt, úgy érzemesz még ilyen;)
    Jaaaaj imádtam ezt a részt!!!!!!!!!
    Abba se akartam hagyni olvasás közbe:(((((((
    Remélem Seraphine vigyáz magára..:D
    ÚJ RÉSZT*-*
    Puszi:3

    Dalmi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves, drága Dalmám!
      Imádom a reakcióidat, de tényleg. :D Úgy éreztem, valahogy muszáj leírnom egy kicsit Pierre "szemszögéből" a dolgokat. Örülök, hogy sikerült átadnom azt a jelenetet.
      Wildent imádom írni, szóval lesz még sok jelenete. :P

      Majd kiderül, hogy vigyáz-e magára! c;
      Puszi,
      Faithe

      Törlés
  2. Szia!
    Nagyon jó lett ez a rész, tetszett ahogy beleolvashattunk ismét a gyilkos gondolataiba!
    Seraphinet nagyon imádom:) kedvenc karakterem.
    Kíváncsian várom a folytatást!

    Kath

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Katherine!
      Köszönöm a kommentedet, és örülök neki, hogy tetszett a rész!:)
      Igen, Seraphine sokunk kedvence, amit megtudok érteni, hiszen úgy gondolom, jó karakter. :D

      Köszönöm a kommentedet! Sietek a folytatással.

      Puszi,
      Faithe

      Törlés
  3. Hát drága barátnőm ismét kitettél magadért és egy irtó pörgős és fantasztikus részt hoztál!:D
    Egyszerűen imádtam!!! Annyira jól írsz,tökre bele tudtam magamat képzelni a helyzetekbe, gyilkosos részeknél kirázott a hideg xDD :D
    A karakterek érzései durván élethűek,azért kicsit sajnáltam a bár igazgatóját. Na meg azt is,hogy nem volt Noel a mostani részben :( xD
    Viszont imádtam.
    Kíváncsi leszek mi Seraphine terve:D van egy olyan érzésem balul fognak elsülni a dolgok...

    Siess a kövi fejezettel!:)
    Puszil téged: Timi barátosnéd ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. El se tudod hinni, mennyire jól esnek a szavaid, Mea drága. :)
      Örülök, hogy áttudod élni a részeket és annak is örülök, hogy valóságosan áttudom adni a dolgokat. (Szerintem mondjuk nemigazán az erősségem, de ezek szerint sikerül:D)
      Noel lesz a következő részben, ha ez megnyugtat! ☺
      Majd meglátod mi fog történni. c;

      Sietek!x
      Puszi,
      Faithe

      Törlés