Chapter One.

Sziasztok! :)
Meghoztam végre az első fejezetet, és sajnálom, hogy körülbelül egy hónapot kellett rá várni. Egyszerűen nem volt szabadidőm írni de ezentúl megígérem, hogy gyakrabban fogom hozni a fejezeteket. A fejezetről annyit, hogy végre megismerkedünk Seraphine-nal és néhány további karakterrel. :) Egy kicsit talán kegyetlen lett ez a rész de azért remélem elnyeri a tetszéseteket. Kommenteljetek vagy pipáljatok, emellett szeretném elmondani, hogy csináltam egy Facebook oldalt ahová a frissítéseket fogom kirakni és talán még előzeteseket is a következő fejezetekből. :)
Jó olvasást kívánok hozzá és a következő fejezetet majd hozni fogom. ( Egyenlőre nem mondok időpontot. )
Továbbá köszönöm a 10 feliratkozót! xx
Puszi, Faithe.
A Facebook oldalt itt találhatjátok;; https://www.facebook.com/Faithe.Chandelier.Blogjai x

„A gyilkosok köztünk járnak, és ők az álcázás nagymesterei.”

Seraphine Rosier a szokásos reggeli kávéját itta, miközben rádiója a legújabb hírekkel töltötte be közepes méretű konyháját. Bár sose szokott rádiót hallgatni, akkor kénytelen volt kivételt tenni, ugyanis az előző este újabb gyilkosság történt, amiről a fiatal bűnügyi nyomozónőt két órával azelőtt értesítették. Steven McNail aki a „Grim Reaper” ügyet vezette és nem mellesleg az egyik barátjának az apja volt, nagyrészt már tájékoztatta a lányt arról, hogy mi is történt pontosan. Ám Seraphine-nak azt is említette, hogy hallgassa majd meg a reggeli híreket, a lány pedig így is tett. Reggel nyolcat ütött az óra, mikor a nyomozónő helyet foglalt az egyik széken, kezével fáradt szemeit dörzsölte meg és ezután egy sóhaj hagyta el az ajkait. Tudta nagyon jól, hogy mire is vállalkozott, amikor eldöntötte, hogy bűnügyi nyomozónak fog tanulni, de abban a pillanatban rájött arra, hogy talán még sem volt olyannyira jó ötlet a bűntényekkel foglalkozni. Mindhárom barátja, annál az angol rendőrségnél dolgozott, ahol Ő is, ennek köszönhetően pedig könnyebben tudott a munkába belerázkódni. Eleinte kisebb bűntényeket oldott meg Shanon Brownnal, a legjobb barátnőjével és Valery Moore-ral, akivel az egyetemen ismerkedett meg. Már azokban a hónapokban is hallott a „Grim Reaper” gyilkosságokról, ám nem tulajdonított nekik nagy jelentőséget, hiszen Őt és a többieket nem vonták be a nyomozásba. Egészen két órával azelőttig. Főnöke, Steven kijelentette, több emberre van szükségük ahhoz, hogy minél előbb elkaphassák azt az őrült és kegyetlen gyilkost. Seraphine ide-oda tekintgetett, miközben a

híreket hallgatta, kezében kávéját tartogatta, ami lassan kezdett már kihűlni.
„...a brutális kegyetlenséggel megölt bűnügyi nyomozónőt, név szerint Lauren Conrad-ot ma, kora hajnalban találták holtan a saját lakásában. Betörésre utaló jeleket nem találtak, így feltételezhető, hogy a támadója ismerte már a terepet. Az orvosi vizsgálatok eredményeire még várni kell ugyan, ám valószínűleg a nyomozónő öt órája halott volt, amikor rátaláltak. Lauren Conrad halálával ez már a harmadik gyilkosság, mely a Grim Reaper nevéhez köthető.” 
A lány gondterhelten kapcsolta ki a rádióját, majd felállt, és egyenesen a mosogatóhoz sétált. Míg a csésze kevés tartalma a lefolyóban végezte, addig a porcelán tárgy a többi mosogatni valóhoz került. Majd ha vége a mai napnak, akkor elmosogatok, gondolta magában a barnahajú lány, s megfordulva kiment a konyhából. Az előszobában bepakolt minden szükséges dolgot a táskájába, s mihelyst végzett, rögvest magára kapta a fekete kabátját is. Még mielőtt kilépett volna a lakásából, a tükörben gyorsan igazított egyet a haján, mikor pedig megállapította, hogy hosszú, hullámos haja tökéletesen áll, egy mosollyal az arcán kisétált az ajtón. Hangos, visszavert léptei egészen addig hallatszottak, amíg le nem ért a második emeletről a földszintre, ott féloldalasan megpillantotta a postaládáját, ami már megint telis-tele volt különböző, haszontalan újságokkal és szórólapokkal. Több figyelmet nem szentelve rá, Seraphine kisétált a bejárati ajtón, majd egyenesen a főnöke által megadott utca felé vette az irányt. Nagyjából tisztában volt azzal, hogy merre is található a Springfield Road, így annyira nem tartott attól, hogy el fog késni az első komolyabb helyszíneléséről. Sietségében észre sem vette, hogy valaki a túloldalon levő járdán egy helyben állva Őt figyeli kíváncsi és elégedett tekintettel. Kezei zsebre voltak téve, miközben az egyre távolodó lány alakját nézte, miután pedig a frissen diplomázott nyomozólány – merthogy még fiatal volt, - lefordult a sarkon, kivette kezeit a zsebéből, majd a kameráján lévő frissen készült képeket kezdte el nézni.
Tíz perces séta után Seraphine végre elért a Springfield Road nevezetű fémtáblához, így teljesen fellélegzett, hogy nem tévedett el. Egy utolsó futó pillantást vetett a cetlire, majd tovább ment, hogy megkeresse azt a bizonyos házszámot, ám nem kellett sokáig mennie, ugyanis messziről már látni lehetett a rengeteg rendőrautót az egyik emeletes háznál. A lány megszaporázta a lépteit, mikor pedig elérte azt a bizonyos utcarészt, fokozatosan lelassított, és megállt a fekete vaskapu előtt. Azonban még mielőtt bármit is csinálhatott volna, a háta mögött egy felettébb irritáló hang szólalt meg. Jól ismerte azt a személyt, aki a hang tulajdonosa volt, így kelletlenül megfordult, és egy mosolyt varázsolt az arcára. Vele szemben Darren Wilden, az egyik nyomozó állt. Mint mindig, most is elegánsan próbált felöltözni, gondolta a fiatal lány.
- Miss Rosier, micsoda kellemes meglepetés.
Wilden hangja udvarias, de egyben gunyoros is volt, ami nem csoda, hiszen köztudott volt, hogy ki nem állhatta Seraphine-t. Ugyanez elmondható volt Seraphine-ról is, aki szintén teljes szívéből gyűlölte a nála majdhogynem 12 évvel idősebb nyomozót.
- Csak nem az egyetemre készül éppen menni? – kérdezte a férfi. A fiatal nyomozólány kis híján felhorkantott a kérdése hallatán.
- Szerintem tisztában van azzal, hogy már régóta lediplomáztam – felelte Seraphine egy bájos mosoly kíséretében, mire Wilden erős késztetést érzett arra, hogy letörölje a lány arcáról azt a – számára, - idióta mosolyt.
A férfi tisztában volt azzal, hogy már körülbelül két vagy három hónapja elhagyta a lány az egyetemet, csak éppen számára akkor még mindig teljességgel felfoghatatlan volt. Nem tehetett róla, de gyűlölte a lányt és az összes tulajdonságát. Főleg azt, hogy nagyobb sikereket ért el egy huszonéves frissen diplomázott kis csitri, mint Ő, aki már legalább tíz éve nyomozóként dolgozott és nem mellesleg profi volt.
- Ha nem tartja udvariatlannak, akkor elárulná, hogy mit is keres itt? Tudja, Miss Rosier éppen egy helyszínelés közepén vagyunk – meredt rá kérdőn a férfi. Seraphine önelégülten elmosolyodott.
- Ó, hát Ön nem is tudja? McNail ezredes nem említette, hogy bevont minket a nyomozásba? – kérdezett vissza a lány, tetetett meglepődéssel.
- Kiket ért az alatt, hogy „minket”?! – Wilden nyomozón látszott, hogy kezdi elveszíteni a türelmét és, hogy nagyon dühös.
- Shanon Brown-ot, Valery Moore-t, magamat és természetesen Wren McNail-t.
Seraphine ezt olyan kijelentéssel mondta, mintha csak az időjárásról beszéltek volna. Ennek meg is volt az oka, mégpedig az, hogy idegileg felhúzza Darren-t ami sikerült neki. Ám mielőtt bármit is mondhatott volna a férfi, a lány közbe vágott.
- Ha most megbocsátana, felmennék a bűntény helyszínére, kolléga. – Az utolsó szót Seraphine gúnyosan ejtette ki, s meg sem várva a férfi válaszát nagy ívben kikerülte őt.
A lány besétált az épületbe, majd elindult fel a negyedik emeletre, ahol rögvest megpillantotta a hemzsegő nyomozókat, akik a legközelebbi ajtónál álltak. Seraphine futólag körbenézett, és megállapította, hogy egy emeleten összesen csak négy ajtó volt. Mély levegőt vett, és odasétált Lauren Conrad lakásához. Két nyomozó figyelt fel az érkező lányra, akik kérdő pillantásokat lövelltek felé.
- Seraphine Rosier nyomozó – nyújtott kezet a legközelebbi férfinek, aki illedelmesen elfogadta azt. – Nem tudom, hogy McNail ezredes említette-e, de én is a Grim Reaper Ügyön fogok dolgozni.. – kezdte a lány, és bizonytalanul a férfire nézett.
- Igen, említette – bólintott a barnahajú férfi. – Tudja, sokat mesélt már önről. Egyébként Damian vagyok, Damian Holbrook nyomozó.
Seraphine bólintott egyet ezt követően pedig Holbrook arrébb lépett, hogy beengedje a bűntény helyszínére a fiatal lányt, aki indult is volna ám hirtelen a férfi megfogta a karját, minek hatására a nyomozólány ijedt és egyben kérdő tekintettel meredt rá.
- A látvány nem lesz szép, Miss Rosier. Azt ajánlom, maradjon erős és remélem jó gyomra van a brutális látványokhoz. – Holbrook elengedte a lány karját és egy biztató mosolyt küldött felé. Seraphine csak egy bólintással tudott reagálni a dologra majd elindult befelé.
Három lépést tett csak meg, de azonnal megcsapta az orrát a száradt és alvadt vér, amelyből bőven kijutott minden helyiségbe. A falakon, egy-két helyen repedés volt található, amihez hozzátársult a vér látványa és néhány kép a földön hevert összetört üveggel. Beérve a nappaliba a lány tekintette azonnal a földön fekvő nőre terelődött, minek hatására Seraphine egyszerre erős hányingert kezdett el érezni melyhez öklendezés is csatlakozott. Rögtön elnézett onnan egy fanyarú arc kíséretében és nem is törődött a többi nyomozó tekintetével, akik érdeklődve pillantgattak a lány felé. Elsőként a legjobb barátnője, Shanon Brown ment oda hozzá és zárta egy szoros ölelésbe a nyomozólányt. Őt követte a másik barátnője Valery Moore, aki igazságügyi orvos szakértőként dolgozott.
- Közelebbről még rosszabb a látvány, Seraphine. Bírd ki – mondta halk hangon Valery majd visszatért a munkájához.
Seraphine mély levegőt vett és magabiztosan elindult a többiek felé ahol kezet fogott a főnökével, McNail ezredessel. A lány hirtelen újból ránézett Lauren Conrad holttestére. A nő hátába egy kés volt szúrva, amin egy apró, fehér cetli díszelgett. Kezeiről az ujjak le voltak vágva, arcán pedig csomó mély vágás éktelenkedett. A látványt tovább fokozta Lauren elvágott torka és a vérvörös, kidülledt szemei. A halott lány holtteste körül vértócsa volt. Talán vérveszteségben halhatott meg?
Váratlanul a nyomozólány tekintete megakadt az üvegszilánkokon, amelyek nagyrészt Lauren körül voltak, ám akadt köztük olyan is, ami a lány testébe fúródott bele. Undorító látvány volt. Seraphine nem gondolta, hogy a Grim Reaper ennyire veszélyes és egyben brutális. De ott abban a percekben a lány számára világossá vált, hogy nem egy egyszerű gyilkosról volt szó. Hanem többről, ebben pedig nem is tévedett. A barna hajú lány elővett egy fekete noteszt és egy tollat.
- Szóval akkor biztosra vehetjük, hogy Lauren Conrad nyomozónőt, a Grim Reaper gyilkolta meg? – nézett fel a noteszéből egyenesen McNail ezredesre, aki másodpercekig nem válaszolt a lány kérdésére.
- Igen, mert csak Ő hagy a gyilkosságok helyszínén rejtvényeket – jött a gondterhelt válasz. Shanon, aki legjobb barátnőjével szemben állt leguggolt és felvette a fehér cetlit, mely a holttesten díszelgett. Szemeivel átfutotta a sorokat majd összehúzott szemöldökkel átnyújtotta azt Seraphine-nak.

 Hol az angyalok laknak ott található a B35. Elvarázsol, majd magával ragad, de merre yasklfjgoxfhlajgjedkl56b4584357472A4? 

Seraphine újra és újra átfutotta a sorokat, miközben arra a következtetésre jutott, hogy vélhetőleg ez a rejtvény elvezeti őket a következő, lehetséges áldozathoz. Ám nem tudta, hogy sírjon vagy nevessen-e ezen az üzeneten. Gyerekes volt számára, ugyanakkor, ha nem jön rá, hogy ki is lesz a következő áldozat akkor már nem fog annyira vicces lenni a dolog. Végül a cetlit a főnökének adta át, aki mélyen a zsebébe süllyesztette. Mintha nem is akart volna tudomást venni a rejtvényről.
- Szerintem ezek a rejtvények elvezetnek minket a következő áldozathoz – szólalt meg, mire mindenki rápillantott.
- Igen, mi is így gondoljuk, de sajnos eddig egyiket sem tudtuk megfejteni – McNail ezredes hangja kínosan halk volt. Szégyellte, hogy három halott van már a buta rejtvények miatt. Seraphine elgondolkodott majd valamit felírt a noteszébe.
- Ki talált rá, Laurenre? – kérdezte hirtelen Shanon.
- A szemben lévő szomszédja. Azt mondta hangokat hallott 23:00 óra környékén, de nem szentelt neki nagy figyelmet. Pár órával később lábdobogásokat hallott, amit a bejárati ajtó hangos becsapása követett. Annak hatására kinézett és akkor látta, hogy nyitva van Lauren ajtaja. A többit pedig már nem kell részleteznem.
- Ujjlenyomatokat, lábnyomokat találtatok?
- Nem, sajnos egyiket sem ami eléggé furcsa – az ezredes gondterhelten összeráncolta a homlokát.
Shanon tovább folytatta a kérdezést, Seraphine pedig jegyzetelt.
- Mi van az ajtókkal és az ablakokkal? Valahol csak be kellett jutnia a Grim Reapernek.
- Az ablakokhoz nem nyúlt, így feltehetőleg az ajtón jött be. Kulccsal.
- Volt neki kulcsa Lauren lakásához? – vonta fel a szemöldökét Seraphine és a barátnőjére pillantott, aki szintén meglepett volt. McNail ezredes megrázta a fejét.
- Lemásoltatta, ebben biztos vagyok.
- Lehet már tudni, hogy mi okozta a halálát? – kérdezte most Seraphine, aki egészen addig a kérdésig csendben volt és jegyzetelt. McNail és Shanon a vörös hajú lányra, Valery-re pillantottak.
- A halál beállta 2 óra 30 perc és 3 óra között történt. Vérveszteségben és mérgezésben halhatott meg. Az utóbbit a kidülledt szemei miatt gondolom, de konkrétabbat csak a boncolás után mondhatok. Egyébként mindkét karján fel vannak vágva az erei és a jobb kézfejébe egy számot véstek bele. – amint a mondandója

végére ért, Holbrook nyomozó jelent meg és egy futó pillantást vetett a mellette álló Seraphine-ra, majd előre fordult Valery felé.
- Miss Moore amint kész vannak, a boncolás eredményei azonnal küldje át nekem. Egy percig sem késlekedhetünk. – Holbrook biccentett egyet a fiatal orvos szakértő felé, ezt követően pedig az egyik kollégája mellé lépett, aki éppen képeket készített.
Miután Valery és McNail ezredes elköszönt tőlük, a két fiatal nyomozólány leguggolt Lauren holtteste mellé, majd a jobb kézfejét Shanon a sajátjába rakta, hogy alaposan megnézhesse a számot, amely bele volt karcolva a lány sápadt bőrébe.
- Mit gondolsz Seraphine, szerinted mit jelenthet ez a 30-as szám? – mondandója közben Shanon leengedte Lauren kezét ugyanis megjöttek a holttestéért, hogy elszállítsák.
- 30 nap múlva lesz a következő gyilkosság – suttogta maga elé, barátnője pedig bólintott.
A helyszínelést követően mindkét lány a rendőrségre ment, ahol már javában folyt a munka. Elköszöntek egymástól majd mindegyikük a saját irodája felé vette az irányt. Legalábbis Shanon így tett, ám Seraphine túlságosan is kíváncsi volt így elhatározta, hogy meglátogatja az Ezredes irodáját azzal a céllal, hogy elkérje az előző kettő gyilkosság aktáját s azzal együtt a rejtvényeket is. A gyilkosok okosnak hiszik magukat, szinte biztosak benne, hogy nem fognak soha lebukni. Tévednek, gondolta menet közben a lány. Mihelyst elérte a főnöke irodáját egy nagy levegő vételt követően bekopogott. Másodpercek múlva hangzott csak a válasz és Seraphine belépett.

Steven McNail éppen a kényelmes székén ült, elmerülve a gondolataiban, amikor is egy kopogás hallatszott. Gondterhelten felsóhajtott. Semmi kedve nem volt ahhoz, hogy valamelyik buta kollégája nyavalygását hallgassa, voltak annál nagyobb gondjai is. Kideríteni, hogy ki is ez a Grim Reaper nevezetű fickó és, hogy mit akar. De hogyan derítse ki, ha még azt sem tudja, hogy hogyan néz ki? Mindenki, aki látta az arcképét az halott. Az is lehet, hogy nem férfi hanem nő. Gondolatai a legújabb rejtvény körül forogtak ám egyszerűen nem tudott rájönni a megfejtésre. Könyveket, gyermekmeséket, híres emberek idézeteit böngészte át, de nem találta a rejtvényt sehol. Arcát a kezébe temette. Élénken emlékezett arra a napra, amikor megkapta az első rejtvényt. Azt hitte, hogy valaki csak viccet akar belőle csinálni, milyen rosszul is gondolta! Mihelyst bejelentést kapott az első gyilkosságról, egyszeriben minden megváltozott. Rossz irányba. Másodpercek talán percek teltek el, mire kelletlenül elmormogott egy „Szabad”-ot. Az ajtón az egyik legfiatalabb és egyben legprofibb nyomozója, Seraphine Rosier lépett be. Kedve kicsit felderült a jöttén, ugyanis biztos volt benne, hogy a fiatal nyomozói – Shanon, Seraphine és a fia, Wren. – sokat fognak segíteni az ügy előre haladásában.
- Mit tehetek önért, Miss Rosier? – dőlt hátra a székében a férfi, a lány pedig az asztala előtt álló széken foglalt helyet.
- Szeretném az előző kettő gyilkosság aktáját áttanulmányozni. Ha nem lenne túl nagy kérés – tördelte az ujjait a lány miközben abban reménykedett, hogy engedélyt fog kapni. McNail ezredes bólintott.
- Rendben van. A fiammal majd felküldetem a két mappát az irodájába, ha az úgy jó önnek – tette hozzá az utolsó szavakat. Seraphine egy boldog mosollyal az arcán reagált, amit egy bólintás követett.
- Köszönöm szépen, McNail ezredes – s azzal a mondattal a fiatal nyomozólány felpattanva kiviharzott az irodájából.
Seraphine amint visszaérkezett a saját irodájába, elővette a noteszét majd egy nagyobb papírt és arra elkezdte összefoglalóan felírni a dolgokat, amiket addig lehetett tudni Lauren gyilkosságáról. Nem lett túl hosszú lista, azonban szerencsére rövid sem. A rejtvényt ismételten többször átolvasta, ez követően pedig megpróbált minden olyan könyvre vagy mesére visszagondolni, amiben megtalálható volt az „Angyal” szó. Mikor nem járt szerencsével a számokat kezdte el nézegetni ám azzal sem járt jobban. Itt valami más lesz a megoldás. Szemeit végigfuttatta az írásmódon, amiből nagy nehezen, de le tudta szűrni, hogy egy férfi írása. Diplomázott? Valószínűleg. Művelt? Talán. Jól nevelt? Inkább félrenevelt. Őrült? Igen. Élvezi, amit csinál? Biztosan. Vérszomjas? Az.
Seraphine felnyögve arrébb csúsztatta a lapot és megdörzsölte mindkét szemét. Mielőtt még ismételten visszatérhetett volna a rejtvény és a Grim Reaper elemzéséhez, valaki kopogtatott az ajtaján. Elhangzott a szokásos „Szabad!”, majd ezt követően egy barna hajú és szemű srác jött be az irodájába. Amint megpillantották egymást elmosolyodtak. Wren semmit nem változott a diplomaosztó óta, gondolta a nyomozólány.
- Jó látni téged újra, Ser – mosolygott az említett személyre miközben az asztalához lépett.
- Téged is, remélem, jól telnek a hétköznapjaid – Seraphine ajkain széles mosoly volt, Wren pedig bólintott egyet.
- Itt vannak a kért dokumentumok. Bízom benne, hogy jobb hasznát veszed, mint Wilden – felmutatta vigyorogva a két mappát majd egy biccentés kíséretében távozott a lány irodájából.
Hát akkor lássunk munkához, gondolta magában a nyomozólány majd összecsapta a tenyerét és újból beletemetkezett a munkába...

„A gyilkosság fajtáit több kategóriába sorolják. Az első a szexuális vágy. A második a kapzsiság. A harmadik a nézeteltérés. A negyedik a rosszakarat. Az ötödik a kegyetlenség. A hatodik az emberölés. A hetedik pedig a vérrontás vágya. Szerintem számomra új kategóriát kéne nyitniuk, nem gondolod?”