Chapter Two.

Sziasztok! :)
Meghoztam végre a második fejezetet, és ismételten sajnálom, hogy ennyire megvárakoztattam mindenkit. Mentséget már egy csomószor felhoztam, így ettől megkíméllek titeket. :) Csak annyit mondok, hogy alig várom már, hogy nyári szünet legyen. Az biztos, hogy akkor gyakrabban tudok frissíteni majd.
A mostani fejezetben megismerkedhettek további két karakterrel, akiket a "Characters" menüpontnál meg is tudtok nézni. ;) A rész eléggé hosszúra sikeredett a Word szerint, ugyanis 7 oldal és 3570 szó lett. Remélem nem fogjátok az olvasás közben elunni magatokat! :D  Köszönöm a több mint 15 (!) feliratkozót! x
Jó olvasást kívánok ehhez a részhez is, és mindenkinek kitartást kívánok az utolsó sulis hónapokra!
A *-al jelölt dolgot, köszönöm szépen Ghadeer-nek az angol barátnőmnek aki nagy segítségemre volt azzal a kávézóval! ♥
Kellemes olvasást kívánok még egyszer mindenkinek! :)
Puszi, Faithe.

„Tudod, valójában mindenki képes volna gyilkosságra. . Talán még én is.” 

Két nap telt el a harmadik gyilkosság óta. A fiatal nyomozólány már harmadik napja görnyedt az előző kettő gyilkosság mappája felett, amihez a tegnapi nap folyamán Lauren Conrad mappája is betársult. Seraphine hosszú órákat töltött el mindegyik jelentés elemzésével, azt követően pedig egy külön lapra felírta a fontosabb dolgokat vagy az érdekességeket. Azonban sehogy sem akart összeállni a kép, ugyanis a lány arra a következtetésre jutott minden egyes elemzésnél, hogy a három áldozat nem állt kapcsolatban egymással. Seraphine gondterhelten felsóhajtott majd ismételten a kezébe vette a legelső mappát. Az első áldozat egy szőke hajú fiatal lány volt, név szerint Jessica Livons. A jelentés szerint a Temze folyó déli partján találták meg kora reggel brutálisan összeverve és vérbe fagyva, szemtanúk nem voltak. Csak egy arra járó ember vette észre a szerencsétlen lányt. Seraphine lapozott egyet, és a szeme elé tárultak a gyomorforgató képek amik Jessicáról készültek a helyszínen. Arcát a felismerhetetlenségig összeverték, a nyaka pedig el volt vágva, de nem a szokásos módon. Látszott, hogy le akarták a vágni a fejét, ám csak félig csinálta meg a gyilkos. Az orvosi papírok szerint a lány fejére hatalmas erővel mértek ütéseket, feltehetőleg egy piszkavassal, amibe szinte azonnal belehalt. A vérveszteség – melyet az elvágott nyaki ér okozott, - csak „hab volt a tortán”. Amikor a lányra rátaláltak, már körülbelül 7 órája halott lehetett. Ebben a mappában két darab rejtvény volt berakva, az első rejtvény hátoldalára felírták nagy betűkkel, hogy „Rendőr- Főkapitányság”. Ők kapták az első üzenetet.

Elkezdődött az őrült játék mely könyörületet és visszautat nem ismer. Ki belép ebbe a labirintusba, hagyjon fel jafkfkddlsrot63829529S2? 

Az apró cetlin található üzenet már eléggé megviselt és összegyűrt állapotban volt. Seraphine erre rákérdezett McNail ezredesnél, aki annyit felelt, hogy eleinte butaságnak tartotta az üzenetet és azt hitte, hogy csak szórakoznak, emiatt gyűrte össze. Ám mihelyst megtörtént a Jessica Livons gyilkosság, azonnal komolyabban kezdte el venni a Grim Reaper-től kapott üzeneteket. A barnahajú lány most a másik cetlit vette a kezébe, az üzenet Jessica félig elvágott nyakában volt a jelentés szerint.

Kábulatba ejt, mellyel gondtalan életet kaphatsz, de mikor lebuksz, elhullsz, mint laodpfgngfsbesfm264428358E0? 

Az üzenet a második áldozatra utalt, így Seraphine félrerakta Jessica mappáját és a második gyilkosság jelentését vette a kezébe. Az áldozat Jonathan Wilson, akiről, mint utólag kiderült hírhedt drogcsempész volt. Ő vele kegyetlenebbül bántak el. Az egyik északi kikötőnél találták meg a holttestét az ott dolgozó halászok. Elmondásuk szerint este 21 óra környékén még nem volt ott a holttest. Nyilván az azt követő órákban került oda. Seraphine lapozott egyet, majd a helyszínen készült képeket kezdte el ismételten tanulmányozni. Jonathan hasa felvágva volt, szájából kifolyt vér megalvadt volt, ami annak volt köszönhető, hogy jó pár órája már halott volt, mikor rátaláltak. A jobb szemébe egy tű volt szúrva, minek a tetején egy cetli fityegett, amely műanyaggal volt bevonva, hogy még véletlenül se érje vér a cetlit. Undorító. A fiatal nyomozólány szeme az orvosi jelentésre tévedett, mely szerint a férfit nem csak brutálisan meggyilkolták, hanem előtte meg is verték, melynek köszönhetően belső vérzés alakult ki, amibe akár bele is halhatott. Lehet, hogy már rég halott volt mikor felvágták a hasát? A halál beállta 1 óra 10 perc volt, Valery szerint. A legutolsó dolog, amit még abban a mappában megnézett Seraphine, az a rejtvény volt, mely Jonathan szemébe volt szúrva.

Kutat az őrült után és egyben igazságot akar tenni, ám észreveszi, hogy afskfeitign4734126839R1? 

Amint a sorokon végig ért a lány, szinte már biztos volt abban, hogy az üzenetek a következő áldozatra utaltak. Hiszen ki volt az a személy, aki igazságot akart tenni és kutatott a Grim Reaper után? A rendőrség. És azon belül? Természetesen a volt nyomozónő, Lauren Conrad. Seraphine félretette mindhárom mappát, majd hátradőlve a székében, megpróbálta rendezni a liftező gyomrát, mely a képek hatására eléggé felkavarodott. Elgondolkodva merenget azon, hogy vajon az áldozatok ismerték-e a Grim Reaper-t? Vagy sejtették, hogy ők lesznek azok akiket, kiszemel magának? Nyilván nem. A lány éppen a harmadik pohár kávéjáért nyúlt, amikor hirtelen kitárult az ajtó és egy mosolygó Shanon lépett be rajta, aki miután becsukta az ajtót, helyet foglalt a barátnőjével szemben.
- Jutottál már valamire, Ser? – kérdezte a szintén barnahajú lány, majd kicsivel hátrébb dőlt a székben.
- Sajnos nem. Semmilyen kapcsolat nincs a három személy között – Seraphine elhúzta a száját, és belekortyolt a kávéjába.
- Szóval akkor véletlenszerűen választja ki az áldozatait? – vonta fel a szemöldökét, Shanon miközben kérdőn meredt a társára.
- Fogalmam sincs – rázta meg a fejét Seraphine. – De muszáj lesz valahogyan kiderítenünk, még a következő gyilkosság előtt.
- 30 nap, emlékszel? Még van 27 napunk.
- Shanon, szerinted kire utal a mostani rejtvény? – az említett személy percek múlva szólalt csak meg.
- Az elején az van, hogy „Hol az angyalok laknak.” Ez nyilván a Mennyországra utal.. – kezdett bele Shanon, barátnője pedig bólintott egyet. – Szóval szerintem valamelyik korábbi áldozat rokona lesz a kiszemelt.
- És mi a helyzet a B35-el? – kérdezett vissza a fiatal nyomozólány.
Shanon elmosolyodott majd azonnal válaszolt a kérdésre.
- Házszám – állt fel Shanon a székből, példáját a barátnője is követte. – Megnézem, hogy mely háznak a száma B35. Aztán majd visszajövök, rendben? – Seraphine bólintott egyet, majd ezt követően kikísérte az irodájából, barátnőjét, aki egy integetést követve, visszament a saját irodájába.

Shanon Brown gyerekkora óta arra vágyott, hogy nyomozó legyen, aki majd millió elismerést fog bezsebelni az elkapott bűnözőknek köszönhetően. Ehelyett viszont csak néhány kisebbfajta bűntényeket kapott, mint például a drogdílerek után való nyomozás. Mikor pedig a lányra nem volt szükség, akkor kegyetlenül a papírmunkák világába taszították, önbecsülésével együtt, mely az óta már kezdett feljebb emelkedni. Hogy minek volt köszönhető ez? Bevonták őt is a „Grim Reaper-Ügy”-be, ennek hatására pedig Shanon mindenképpen bizonyítani akart, hogy van Ő is ugyanolyan ügyes és tehetséges, mint a barátnője, Seraphine Rosier. No igen, őt tartották a legjobbnak az egyetemen, ami néha azért bosszantotta Shanon-t, hiszen ő sosem kapott annyi dicséretet, mint Seraphine. Legbelül, mindig is féltékeny volt egy picit a barátnőjére, aki sorra halmozta a sikereket. Kisebbségi komplexus? Meglehet. Szeretett volna, Shanon is végre elismeréseket szerezni, és a Grim Reaper gyilkosságok lehetőséget adtak neki, hogy bizonyíthasson. A lány, miután bement az irodájába, azonnal a számítógépe elé vettette magát, és elkezdett kutatni a B35-ös házszám után. Rengeteg keresést lefuttatott a rendszeren, azonban egyetlen egy találat sem volt a B35-re.

Shanon kissé dühösen összehúzta a szemöldökét, majd ismételten megpróbálta a keresést, viszont úgy, hogy 35 B-t pötyögött be a gépbe. Másodpercek múltán a lány legnagyobb boldogságára, a rendszer kidobott egy helyszínt, ami London, egy félreeső részénél volt. A nyomozólány egy elégedett mosollyal az arcán pattant fel a székéből, és ragadta meg a fontosabb cuccait majd ez után kifutott az irodájából, hogy minél hamarabb értesítse néhány társát a talált helyszínnel kapcsolatban. Úgy gondolta, hogy a Grim Reaper esetleges rejtekhelyét találta meg, vagy a következő áldozat lakását. Mindegyik fontosnak számított, így néhány kollégájával – köztük Wildennel és McNail ezredessel, - a helyszínre siettek. A hatalmas sietségben Shanon észre sem vette, hogy a gépét bekapcsolva hagyta, és az alatt valaki, távol a 35 B-s címtől, a lány számítógépét feltörte s, egy szintén elégedett mosollyal az arcán töltötte le a fontosabb adatokat, a Grim Reaper-Üggyel kapcsolatban.

Mialatt néhány kollégája, a Shanon által megkeresett címre ment, Seraphine a hatalmas papírkupac mögött ült és a semmibe merengett. Asztalán két, eldőlt kávés pohár volt, ami mellett egy rózsákkal kidíszített porcelántányéron, egy félig megevett csokoládés muffin várt arra, hogy tovább egyék. De a fiatal nyomozólánynak látszólag esze ágában sem volt, hogy figyelmét a süteményre szentelje, sokkal inkább a fehér plafon kötötte le az érdeklődését. A Grim Reaper gyilkosságokon gondolkodott, még mindig. Nem akarta feladni, holott tisztában volt azzal, hogy szünetet kéne tartania. Mondjuk egy hosszú ebédszünetet a legközelebbi kávézónál, ahol még kávét is tud magának szerezni az elkövetkezendő órákra. A lány hosszan és nyűgösen felsóhajtott.
Pihenni kellene. 
Hosszas gondolkodás után a lány végül még is úgy döntött, hogy szüksége van egy kis pihenőre, így felpattant a forgószékéből majd kihalászta a papírköteg alól a táskáját, minek következtében néhány köteg hangos puffanással tudatta a nyomozólánnyal, hogy a földön landoltak. A két üres kávéspohár közül az egyik szintén hanyag módon legurult az asztalról. Seraphine elhúzta száját a látvány miatt és egy vállrándítás kíséretében megfordult, majd kisétált az irodájából, maga mögött hagyva a hatalmas rumlit. Végig sétált a folyosón, miközben néhány kollégája mosolygós arccal köszönt vagy éppen biccentett a lánynak, amit viszonzott Ő is. Szerencsére nem sokáig kellett elviselnie őket, ugyanis szélsebes lépéseinek hála, hamar elérte a Rendőr- Főkapitányság kijárati és egyben bejárati ajtaját. Útja pedig egyenesen a szemközti oldalon lévő kávézóhoz vezetett, ahol a kinti asztalok egyikénél foglalt helyet. Táskáját az asztalra helyezte, amiből utána a laptopját kivette és egyben be is kapcsolta. Seraphine mélyen beszívta a levegőt, majd elmosolyodott. Imádta a *Costa Coffee –t, annak ellenére is, hogy nem volt annyira híres és túlzsúfolt, mint a Starbucks. De ez tette hangulatosabbá és barátságosabbá, ráadásul a lány nem igen rajongott a hatalmas tömegért, ugyanis a többi kávézóban mindig rengetegen voltak. Seraphine néhány e-mailre válaszolt, majd az internetes keresőben a Grim Reaper után kezdett el kutakodni, hátha valami pluszinformációt megtud, hiszen a netes szennyoldalakon eléggé népszerű lett a gyilkosunk, és minden oldal azért versenyzett, hogy melyikük tudja a legjobb cikket lehozni a titokzatos és egyben veszélyes Grim Reaperről. Azonban néhány oldal megnézése után csalódottan vette észre, hogy egyetlen egy oldal sem írt hasznos információkat a gyilkosról. Volt olyan oldal, amelyik a Grim Reaper lelki és agyi állapotát taglalta, de akadt olyan is, amelyik egy „meg nem értett” embernek titulálta a gyilkost. Vicces. A lány annyira elmerült az olvasásban, hogy észre sem vette, hogy valaki az asztala előtt áll, s már harmadszorra köszörüli meg a torkát. Seraphine még mindig nem reagált, így az illető inkább megszólalt.
- Mit hozhatok? – mély, férfihang tette fel a kérdést. A hang tulajdonosa elővette a jegyzetfüzetét és kérdő pillantásokat küldött az elmerengett lányra.
- Egy Caffé Lattét, egy Espressót, egy Americanót és ezeket mind nagy, elvihető pohárban kérném, plusz kérnék szépen még egy Tripla Csokis Muffint és egy Belga Csokoládés Teasüteményt – sorolta fel Seraphine, miközben egy pillanatra sem nézett fel laptopjából. A férfi halkan felnevetett.
- Hűha, nem lesz a kávé kicsit sok? Utazni készülsz, hogy ennyiféle kávét rendelsz? – vonta fel a szemöldökét a férfi kuncogva, mire elérte azt a hatást, hogy Seraphine végre felnézzen a laptopjából.
A lány megrázta a fejét és kissé hűvös hangon válaszolt.
- A rendőrségen dolgozom, szóval szerintem meg tudod érteni, hogy miért van szükségem ennyi kávéra. Plusz egy igen nehéz ügyön dolgozom.
- Miután kihoztam a rendelésedet, nem akarnád elmesélni, hogy milyen ügyön dolgozol? – tett fel egy újabb kérdést a lánynak, a férfi. Seraphine összeráncolta a szemöldökét.
- Nem is ismerlek – válaszolt a lány hihetetlenkedve. – Plusz nem avathatok be, kívülállókat egy fontos ügybe.
A lány eme mondatára, az ismeretlen férfi szélesen elvigyorodott amit Seraphine nem tudott hova tenni egészen addig, amíg a barnahajú újra meg nem szólalt.
- Fontos ügy? – vigyorgott még mindig az értetlenül néző nyomozólányra. – Nyilván akkor a Grim Reaper ügyön dolgozol.
Amint a férfi száját elhagyta az a név, hogy „Grim Reaper”, Seraphine arca érdekes fintorba torzult és fel is szisszent. Míg a nyomozólányunk egyáltalán nem örült annak, hogy egy vadidegen felszolgáló flörtölgetés közben kitalálta, hogy melyik ügyön dolgozott, addig az ismeretlen úgy érezte magát, mintha az ötös lottót nyerte volna meg.
- Elmegyek leadni a rendelésedet, aztán, majd ha elkészült kihozom és utána tudunk beszélgetni az ügyről. Rendben? – a lány már annyira unta a férfi próbálkozását, hogy végül megadóan felsóhajtott.
- Rendben, de siess – fonta össze a két karját a nyomozólány. – Egyébként hogy hívnak? – kérdezte a lány felvont szemöldökkel. A férfi hátrapillantott a válla felett.
- Noel Meurtrier. És téged?
- Seraphine Rosier – jött az azonnali válasz. – Francia vagy? A vezetékneved miatt kérdem.
Noel nem válaszolt a lány kérdésére, csak bólintott. Ezt követően bement a kávézóba azzal a céllal, hogy végre leadja a rendelést, amit a nyomozólány tíz perccel azelőtt tett. Ahhoz képest, hogy Seraphine eldöntötte, hogy pihenni fog egy kicsit, mégis a Grim Reaper után kutatgatott az interneten ráadásul még egy flörtölő, vadidegen sráccal is beszélgetésbe elegyedett. Noel Meurtrier. . . Volt valami fura abban a férfiben, amit a lány nem tudott hová tenni. Rossz érzése volt vele kapcsolatban, pedig csak egy átlagos felszolgálónak tűnt. Manapság, már ha bárkire is ránézek, elönt a rossz érzés, gondolta Seraphine keserűen. Mindezeket a rossz érzéseket, a Grim Reaper ügynek tudta be. Öt – esetleg hat perc múlva, Noel jelent meg a lány asztalánál a rendeléseivel együtt. Három, piros-fehér pohár sorakozott Seraphine laptopja előtt egy hordozható pohártartóban, mellettük pedig a friss két sütemény díszelgett és ínycsiklandó csokoládé illatot árasztottak, a vásárlójuk felé. Széles már szinte, kislányos mosoly terült szét a nyomozólány rózsaszín ajkain. Seraphine a Tripla Csokoládés Muffint a pohártartó üres és egyben utolsó tartójába helyezte, míg a Belga Csokoládés Teasüteményt saját maga elé húzta, majd jóízűen elkezdte enni. A férfi leült a lánnyal szemközti székbe.
- Szóval, Seraphine.. – ejtette ki a nevet, a lány számára meglehetősen furán. – Mesélj nekem a Grim Reaper ügyről. Sikerült már beazonosítanotok a gyilkost? Vagy esetleg van róla fantomképetek?
- Ha sikerült is volna beazonosítanunk, akkor se mondhatnám el. Köt a titoktartás – mosolyodott el negédesen a lány, közben pedig beleivott az Americanójába.
- Akkor mondj valami olyat, amire nem vonatkozik az a hülye titoktartás – forgatta meg a szemeit Noel.
Seraphine elgondolkodott, majd magában elkezdte jól megválogatni a szavait, hogy mennyit is mondhat el egy kívülállónak.
- Nos, az elmúlt pár hónapban történt gyilkosságokat mind a Grim Reaper követte el. Az áldozatok elvileg nem álltak kapcsolatban egymással és mindannyian londoniak. Minden áldozaton egy rejtvényt hagy a gyilkos, amit egy adott határidőn belül meg kell oldanunk, mielőtt túl késő lesz. No meg persze sajnálatos módon a gyilkos elég jól tudja magát álcázni. . .
- Vagy éppen a rendőrség túl ostoba – vágott közbe udvariatlan módon, Noel.
Seraphine szemei dühösen megvillantak, állkapcsa pedig kissé megfeszült.
- Ezt meg miből gondolod? – szűrte ki a fogai között a lány. A kérdezett személy megvonta a vállát.
- Három hónapja van már, hogy elkezdődött ez az egész, de a rendőrség még mindig nem tudja beazonosítani az elkövetőt. Fantom kép se készült róla, plusz senki se tudja, hogy néz ki ez a gyilkos. Nem furcsa ez egy kicsit, Seraphine? – hajolt előrébb a székben Noel, miközben a lány értelmetlenül meredt a férfire. Mégis mire céloz ezekkel? 
- Nem értem mire akarsz célozni.
- Ó, én semmire sem utalgatok. Csak pusztán szánalmasnak tartom, hogy mennyire szerencsétlen is az angol rendőrség – Seraphine megforgatta a szemeit, Noel mondatára. Egyáltalán nem tetszett neki, hogy a férfi őt – vagyis a rendőrséget, - inzultálja.
- Nyilván te jobban meg tudnád oldani az ügyet – vágta rá a nyomozólány, majd ránézve az órájára pakolásba kezdett, ugyanis hamarosan vissza kellett térnie a rendőrségre.
- Nyilván – hagyta rá Noel.
Látta, hogy a lánynak nem igazán tetszett a véleménye az egésszel kapcsolatban, de nem érdekelte. Az igazság fájdalmas, tartja a mondás. Elköszönt udvariasan a lánytól, majd éppen vissza akart menni a kávézóba, amikor is a lány hangja megállításra kényszerítette. Visszafordulva, ráemelte a tekintetét.
- Mióta dolgozol itt, Noel? Csak mert régóta ide járok kávézni, de nem láttalak erre még, egészen mostanáig.
- Pedig fél éve már itt dolgozok – mosolyodott el a fiú, miután pedig a lány bólintott, egy laza integetéssel elköszönt Seraphinetól és visszament a kávézóba, hogy bent folytassa tovább a munkát.
Miután a fiatal nyomozólány végzett a pakolással, néhány fontot és egy kevés borravalót otthagyott a fehér faasztalon, ezt követően pedig megragadta a pohártartót, amiben már csak két kávé díszelgett, tekintve, hogy Seraphine megitta az Americano kávét. Ezek mellett még a Csokoládés Muffinja volt. Vállára kanyarította a táskáját, s elindult vissza a rendőrség felé. Szomorúan állapította meg, hogy barátnője és néhány kollégája még mindig nem tért vissza a Shanon által talált helyről. Lehet, hogy történt velük valami? Elhessegette a negatív gondolatait, és mikor újból felnézett egy rendőrautó kanyarodott be, majd állt meg a rendőrség épülete előtt. A lány automatikusan összehúzta a szemöldökét a látottakon, no meg kérdő tekintetekkel pásztázta az autót. Sajnos nem tudta kivenni, hogy ki is ült a kocsiban, azonban mikor a járműből kiszállt valaki, Seraphine azonnal felismerte az illetőt. A férfi semmit nem változott a lány megállapításai szerint.

- Garrett! – rohant oda hozzá a lány, az említett személy pedig amint meghallotta a nevét, Seraphine-ra emelte a tekintetét. Másodpercek múlva a férfi arcán egy széles mosoly terült szét.
- Seraphine, jézusom de jó újra látni téged! – ölelte meg szorosan a lányt, amit Seraphine is viszonzott.
Garrett Miller-t a nyomozólány még akkor ismerte meg, amikor először a rendőrséghez került az egyetem után. Szinte rögtön egy hullámhosszra kerültek, Garrett pedig mindenben segített a lánynak, amit sokan a kollégák közül annak tudtak be, hogy a férfinek tetszik a lány, és hát valljuk be, volt valami igazság abban a pletykában. Csak néhány eseten dolgoztak közösen, azonban mindig sikerült valahol összefutniuk, s egy jót beszélgetniük. Wren mellett, Garrett volt a másik személy, akit Seraphine igaz fiúbarátnak tartott. Még azzal sem foglalkozott, hogy Garrett történetesen Wilden jobb keze és társa volt. A fiatal nyomozólány kissé szomorú volt, amikor Garrettet egy külső nyomozás miatt, Dublinba küldték 2 hónappal azelőtt.
- Mit keresel itt? Úgy tudtam, még legalább 5 hónapig Dublinban kell maradnod – meredt rá kérdőn a lány, Garrett megrázta a fejét.
- Úgy is volt, de a Grim Reaper gyilkosságok miatt McNail ezredes hazakéretett.
- Akkor együtt fogunk dolgozni – vigyorodott el a lány. – Ugyanis én is a Grim Reaper ügyön dolgozok, Shanonnal, Wrennel és Valeryvel.
- Gratulálok akkor az első komoly ügyedhez – mosolyodott el szélesebben Garrett és büszke tekintettel a lányt nézte.
A két nyomozó percekig beszélgetett az épület előtt, míg végül úgy nem döntöttek, hogy inkább bent folytatják, ugyanis kezdett kissé hűvösödni az idő. A férfi beszámolt, Seraphinenak a Dublinban töltött hónapokról, hogy mennyire is élvezte Írországot és arról is mesélt, hogy milyen volt az Ír rendőrséggel együtt dolgozni. Két óra telhetett el, mikor a beszélgetésüket, Shanon, Wilden és McNail ezredes érkezése zavarta meg. Kint már teljesen besötétedett, ami Garrettnek és Seraphinenak egyáltalán nem tűnt fel, tekintve, hogy elmerültek az élménybeszámolóban. A lány barátnője kissé zilált állapotban volt, míg Wilden dühösnek tűnt. McNail ezredes arca pedig olyan volt, akár egy érzelemmentes maszk. A két nyomozó rögvest felpattant a székből. Steven először üdvözölte a hazatért beosztottját, majd utána Seraphine felé fordult.
- Most kaptuk a bejelentést, miszerint újabb gyilkosság történt – az ezredes hangja komor volt, arca pedig merev.
Seraphine döbbenetében eltátott szájjal meredt a főnökére és Shanonra. Egy hang sem jött ki a torkán másodpercekig.
- Micsoda?! Az meg hogy lehet? – fordult kérdő tekintettel a barátnőjére, aki vállat vont, de látszott rajta, hogy feszült. – De hiszen 30 napot kaptunk!
- Össze kellett volna adni a hármat és a nullát, Miss Rosier – vágta rá dühösen Wilden, mintha csak jelezné, hogy ez az egész a lány hibája.
Seraphine teste megfeszült, szemei pedig dühösen megvillantak majd közelebb lépett a férfihez.
- És ezt maga honnan tudja, ilyen biztosra? – negédes mosoly futott végig a lány ajkain.
- Vádaskodunk, Miss Rosier? – kérdezett vissza a férfi, közben pedig tett egy fenyegető lépést a lány felé. – Ne akarja megtudni a rosszabbik énemet.
- Fenyegetni próbál, Wilden? Ön se akarja megtudni az én rosszabbik énemet.
Még mielőtt Wilden megszólalhatott volna, az ezredes lépett közéjük, ezzel szétválasztva a két ellenfélt. Mindketten annyira belemerültek az egymással való csatározásba, hogy megfeledkeztek arról, hogy nem is egyedül voltak. Még mindig lángoló szemekkel néztek egymásra. Szívükben olyan indulat volt, melyet csak a legnagyobb ellenségek érezhettek a másik iránt. Mindketten egyet akartak: Megkeseríteni a másik életét. Seraphine akkor még nem volt tisztában azzal, hogy milyen ellenséget is szerzett magának.
- Nincs most idő erre a nevetséges civakodásra! – felelte ingerülten az ezredes. – Viselkedjenek felnőttek módjára.
- Uram, jobb lenne, ha elindulnánk a bejelentett helyszínre – szólalt meg lágy hangon Garrett, aki Shanonnal együtt addig szótlanul figyelte az eseményeket. A főnökük megadóan bólintott.
- Igaza van, Miller nyomozónak. Jobb lesz, ha indulunk.

Aznap este, a városon kívül eső egyik bárnál, három darab rendőrautó állt meg. A halottaskocsi csak egy órával később érkezett oda. Néhány kíváncsi, bátor ember a rendőrségi szalag mögül szemlélte az eseményeket és egymásnak suttogtak dolgokat. Voltak olyanok, akik az ablakukból figyelték az esti nyomozást, mondván nem kíváncsiak annyira, a dolgokra. Hiszen a pletykásabb közegtől mindig mindent megtudtak. A népszerű bár, üres és kihalt volt. Nem szólt a zene. Csak a rendőrautó fénye töltötte be az utcát, amihez a bár nevének táblája társult hozzá. A szórakozóhely neve, Mennyország volt. Seraphine és Shanon mindentudóan összenézett, mikor megpillantották a villogó cégért.
Aközben pedig valaki, távol a rendőrségi szalagtól szemlélte az eseményeket. Nyakán egy fekete sál volt körbetekerve, kezei zsebre voltak téve, mellette pedig egy idős hölgy állt. Alig várta már, hogy a rendőrség meglássa a legújabb mesterművét. Csalódottság töltötte el legbelül, ugyanis a kedvenc nyomozója, Seraphine nem tudta megoldani a rejtélyét, így a miatt meg kellett halnia valakinek. Hmm, micsoda nagy kár. Az idős hölgy keservesen megszólalt.
- Ó, Istenem! – tette össze a két kezeit. – Micsoda szörnyűség. Újabb halott. Most mondja meg fiatalember, milyen világban élünk! – fordult összetett kezekkel a férfi felé.
Amaz csak mereven előre pillantott, szeme pedig egy személyen volt mindvégig.
- Igen. . micsoda szörnyűség – felelte rekedtes hangon, majd egy fél vigyor jelent meg az arcán, ami már-már beteges volt. A hölgy hátrahördült.
A Grim Reaper megfordult, majd otthagyta a helyszínt. Később az idős hölgy az állította „furcsa érzése volt” vele kapcsolatban. Gyerekesnek és kissé szenilisnek gondolta az illetőt, de a viselkedését annak tudta be, hogy bizonyára még nem nőtt fel teljesen. Nem is sejtette, hogy egy gyilkos állt mellette, aki akár bármelyik percben is megölhette volna őt...

 „Ő lehet egy szociopata, pszichopata vagy egyszerűen csak egy jó hazudozó. Na de melyik az?”